top of page

Peringer Szilvi
Pszichológus, Gestalt terapeuta

Az én utam

Peringer Szilvi vagyok pszichológus, személyközpontú tanácsadó, Gestalt terapeuta, Somatic Experiencing Practicioner, krízisintervenciós szakpszichológus jelölt. De igazából ezek csak címkék, amiket ha akarok magamra aggatok.

Kamasz koromban érintett meg először az igazán mély beszélgetések szele. Ahogy hallgattam a másikat, mikor a bizalmába fogadott, igazi misztikus élmény volt. Villámcsapásként ért a felismerés, én ezt szeretném csinálni.

Így kerültem egyből érettségi után az ELTE pszichológia szakára, és úgy gondoltam, innen már egyenes az út. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. Bár öt évvel később lediplomáztam, hiába kerestem a helyem a választott szakmámban, egyre messzebb sodródtam attól, amire igazából vágytam. A felemelő élmény helyét egyre inkább átvette a statisztika, az adatok, a "kell" és a "muszáj".

Aztán egy ponton úgy éreztem, hogy én ezt így nem akarom csinálni, nem fogok pszichológusként dolgozni. Évekkel később gyermekeim nevelése ébresztett rá, hogy mekkora önismereti út áll még előttem.Ahogy ezen az úton haladtam, nemcsak valódi önmagamhoz, hanem a régi álmomhoz is egyre közelebb kerültem. Újra megjelent bennem a remény, hogy a pszichológiai tanácsadás lehet olyan, amilyennek egykor megálmodtam: őszinte, valódi, bensőséges találkozás.

 

Sokfelé jártam, sok mindent próbáltam, és mert a személyközpontú irányzat alapvetéseivel teljesen azonosulni tudtam, ismét tanulni kezdtem. Néhány évvel és sok - sok tapasztalattal később személyközpontú tanácsadó lettem. Valami azonban még mindig hiányzott.

Ekkor hozott össze a sors a Gestalttal. Bár erről a megközelítésről szinte még semmit sem tudtam, egyből éreztem, hogy ez az én utam. Mi sem jelzi jobban ezt, mint hogy belevágtam a régóta halogatott egyéni terápiába, és azóta is szinte folyamatosan dolgozom magamon. A kliens oldal megélése az egyéni önismeretem mellett szakmailag is nagyon hasznos tapasztalatokat hozott, amikhez munkám során ma is rendszeresen visszanyúlok. 

2021-ben sikeresen elvégeztem a négy éves Gestalt Terápia képzést. A fejlődés azonban nem állhat meg, A testtel való munka és a trauma témája egyaránt régóta folgalkoztatott, így megismerkedtem a Somatic Experiencig®-gel, és három év tanulás után elmondthatom magamról, hogy Somatic Experiencing Practitioner (SEP) vagyok. Eközben rátaláltam az Internal Family Systems (IFS), magyarul Belső Családrendszer módszerére, ami lenyűgözött és teljesen új távlakat nyitott. Beiratkoztam továbbá a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Krízisintervenciós Szakpszichológus képzésére. Folyamatosan olvasok, tanulok, workshopkon veszek részt és, igyekszem minél komplexebb módon képzni magam.

Amikor a munkámra gondolok, ismét örömöt és lelkesedést érzek. Nap mint nap bebizonyosodik számomra, hogy a pszichológiai tanácsadás lehet valódi találkozás, sőt azóta tudom, hogy csak a válódi találkozás hozhat igazán változást. 

DSC_7132.JPG
bottom of page