Peringer Szilvi
Pszichológus, Gestalt terapeuta
Az általam használt módszerekről bővebben
A Gestalt terápia a ’40-es és ’50-es években alakult ki, elsősorban Fritz és felesége, Laura Perls munkássága nyomán, és azóta is folyamatosan alakul, finomodik.
A név a német Gestalt szóból ered, aminek jelentése: alak, egész.
A Gestalt terápia elsődleges célja, hogy növelje a tudatosságot. A problémákat jelenségekként kezeli – értékítélet nélkül –, és arra hív, hogy vegyük észre, ami bennünk és körülöttünk zajlik. Lassuljunk le, és próbáljuk meg kíváncsian megfigyelni:
"Mi történik most? " "Mit veszek észre?"
Ennek során kiemelt szerepe van a testnek, a testben megélt érzéseknek, érzeteknek. Nemcsak beszélünk arról, mit élsz át, hanem megpróbálunk közel menni az élményhez, hogy a terápiás térben dolgozhassunk vele.
Eközben én is figyelek: rád, magamra, a kettőnk közötti térre. Ha úgy érzem, hogy segíthet, visszajelzek arról, mit látok, hallok, tapasztalok, aktívan kísérlek az úton.
A munka során gyakran használunk különböző eszközöket, amiket mindig ott és akkor, az adott helyzethez igazítva hívunk be. Szinte bármit ki lehet próbálni, ami újfajta megtapasztalást hozhat.
Lehet ez például egy élmény dramatikus megjelenítése, művészetterápiás eszközök használata, vagy akár a térben való elmozdulás.
Ezek új nézőpontokat hozhatnak, és segíthetnek másként rálátni arra, mi történik benned.
A Somatic Experiencing (SE) egy testközpontú módszer, amelyet Dr. Peter Levine fejlesztett ki a 20. század végén. Az SE elsősorban a trauma feldolgozására szolgál, de hatékonyan alkalmazható stresszoldásra, valamint bármilyen testi-lelki elakadás feloldására is.
A megközelítés az idegrendszer természetes öngyógyító képességére épít, és azon a megfigyelésen alapul, hogy a vadon élő állatok – bár életük során rendszeresen kerülnek életveszélyes helyzetekbe – nem mutatnak tartós traumás tüneteket. Az emberek idegrendszere is képes lenne a stressz levezetésére, ám társadalmi normák, kulturális beidegződések és racionális gondolkodás gyakran gátolják ezt a természetes szabályozási folyamatot.
A trauma hatására az idegrendszer elhangolódhat, vagyis nem képes megfelelően alkalmazkodni a valós környezeti ingerekhez. Ez a módszer segít abban, hogy az idegrendszer fokozatosan visszanyerje természetes rugalmasságát – vagyis képessé váljon arra, hogy a helyzetnek megfelelően aktiválódjon, majd amikor már nincs szükség erre, újra ellazuljon. Így egy olyan állapotba kerülhetünk, ahol biztonságban érezzük magunkat, jelen tudunk lenni, és könnyebben kapcsolódunk másokhoz.
A segítő ebben a folyamatban a testérzetek finom követésével és néhány beavatkozással segít feloldani a megrekedt stresszreakciókat. A kliens erőforrásaira támaszkodva, lassan és fokozatosan, a biztonságot mindig szem előtt tartva támogatja a nehéz érzések megélését és a félbemaradt testi folyamatok befejezését. Ezáltal a szervezet visszanyeri természetes, rugalmas működését.
A módszerről számos írás és videó található az interneten. Magyar nyelvű információkért keresd a www.sehungary.com oldalt.
A személyközpontú irányzat kialakulása Carl Rogers nevéhez fűződik. A 20. század első felében azzal, hogy a probléma helyett az embert helyezte a terápia középpontjába, teljesen újfajta látásmódot hozott a terápiás felfogásba.
A tanácsadás célja e szerint nem a “betegség” gyógyítása, hanem a kliens támogatása.
A korábbi felfogástól eltérően a személyközpontú irányzat úgy gondolja, hogy minden emberben van egy hajtóerő, ami arra irányul, hogy megismerje, és fejlessze önmagát. Mindenkire úgy tekint mint saját életének szakértőjére.
Így a személyközpontú tanácsadónak nincsenek előzetes elvárásai, tervei a tanácsadás menetét illetően, sokkal inkább igyekszik kísérni a klienst abban, amiben éppen van. Feladata, hogy valódi, hiteles elfogadással és empátiával biztonságos légkört teremtsen, melyben a másik aktivizálni tudja belső tartalékait.
Ahogy a kliens megérzi, hogy elfogadják, kezdi elhinni önmagáról, hogy “elég jó”, úgy mer egyre inkább önmagába nézni, megvizsgálni tapasztalatait, és megmutatni, hogy ki is ő valójában.
A segítő támogató jelenléte, figyelme és őszinte érdeklődése nyomán egyre közelebb kerül saját szükségleteihez és erőforrásaihoz, ez által egyre jobban képes irányítani az életét.
Az IFS egy olyan megközelítés, amely szerint mindannyiunkban többféle belső rész működik, egyfajta „belső családként”.
A modell középpontjában a Self, azaz a valódi önmagunk áll. Ez egy olyan minőség, amelyet nyitottság, kíváncsiság, empátia, bátorság, határozottság és szeretet jellemez.
Az ember ideális működéséhez arra van szükség, hogy a részek megbízzanak a Selfben, aki veleszületett vezetőként bölcsen tudja irányítani a rendszert.
A különböző részeink közül:
-
A száműzöttek hordozzák a régi fájdalmakat, traumákat, szégyent, félelmeket.
-
A védők azon dolgoznak, hogy ezeket a fájdalmakat távol tartsák – például úgy, hogy túlteljesítenek, kritizálnak vagy épp elterelnek minket, hogy ne kelljen újraélnünk a szenvedést, illetve, hogy ezeket a sebzett kis részeket megóvják.
Az IFS-terápiában nem harcolunk ezekkel a részekkel, nem várjuk el tőlük, hogy mást csináljanak, mint amit tudnak, inkább meghallgatjuk őket. Megpróbáljuk megérteni, mitől félnek, mitől akarnak megóvni, és miért csinálják azt, amit.
Ahogy a kapcsolat a Self és a részek között újra felépül, a rendszer valóban gyógyulni kezd. Nem erővel, nem külső kontrollal, hanem azáltal, hogy a részeink végre biztonságban érzik magukat, és ebben a bizalommal teli légkörben el tudják engedni az állandó készenlétet, és átadni a vezetést a Selfnek.
A terápiás térben ez egyfajta belső párbeszédet formájában zajlik, amit nem szükséges feltétlenül kihangosítaní, kliensként annyit oszatsz meg, amennyit szeretnél.
A terapeuta feladata, hogy valódi önmagaként (Selfben) legyen jelen a térben, és kérdéseivel, visszajelzéseivel, valamint a belőle sugárzó elfogadó, támogató, kiváncsi és határozott energiával segítse és támogassa ezt a folyamatot.
Mindezek különböző perspektívák, lehetőségek, amik közül választhatunk, hogyan közelítünk meg egy adott helyzetet.
A lényeg azonban sosem az eszköz, hanem az, hogy akkor és ott mire van szükséged. Mert nem a módszer, hanem a Te jólléted ami igazán fontos.
