Peringer Szilvi
Pszichológus, Gestalt terapeuta
Az általam használt módszerekről bővebben

A Gestalt terápia a ‘40-es és ‘50-es években alakult ki, elsősorban Fritz és felesége Laura Perls munkássága nyomán, és mind a mai napig aktívan finomul, formálódik.
Nevét a német Gestalt szóról kapta, melynek jelentése alak, egész.
A Gestalt terápia elsődleges célja, hogy növelje a tudatosságot. A problémákat jelenségekként (tehát értékítélet nélkül) kezeli, és a bennünk és körülöttünk zajló folyamatok ítéletmentes megfigyelésére bátorít. Azt kéri tőlünk, hogy lassuljunk le, és kíváncsian figyelve tegyük fel a kérdést: Mi történik most? Mit veszek észre? Ennek során kiemelt szerepe van a testnek, a testben megélt érzéseknek, érzeteknek.
Nemcsak beszélünk arról, hogy mit éltél/élsz át (sőt még nem is kell feltétlenül elmondanod), hanem megpróbálunk közel menni az élményhez, hogy a terápiás térben feldolgozzuk azt.
Eközben én folyamatosan figyelek rád és magamra is. Ha úgy látom, hogy segít, visszajelzek arról mit látok, hallok, tapasztalok, és aktívan kísérlek az úton.
A munka során lehetőség van arra, hogy különböző eszközökkel segítsük a megismerést, amiket általában ott rögtönzünk, az adott helyzetre reagálva: szinte bármit ki lehet próbálni, ami újfajta megtapasztalást hozhat. Lehet ez például a jelenségek dramatikus megjelenítése, művészetterápiás eszközök használata, vagy akár a testtel való munka. Ezek lehetőséget adnak egy másfajta perspektívára, hogy a szokottól eltérő módon tapasztalhassuk meg, hogy mi történik bennünk.
A Somatic Experiencing (SE) egy testközpontú módszer, amelyet Dr. Peter Levine fejlesztett ki a 20. század végén. Az SE elsősorban a trauma feldolgozására szolgál, de hatékonyan alkalmazható stresszoldásra, valamint bármilyen testi-lelki elakadás feloldására is.
A megközelítés az idegrendszer természetes öngyógyító képességére épít, és azon a megfigyelésen alapul, hogy a vadon élő állatok – bár életük során rendszeresen kerülnek életveszélyes helyzetekbe – nem mutatnak tartós traumás tüneteket. Az emberek idegrendszere is képes lenne a stressz levezetésére, ám társadalmi normák, kulturális beidegződések és racionális gondolkodás gyakran gátolják ezt a természetes szabályozási folyamatot.
A trauma hatására az idegrendszer elhangolódhat, vagyis nem képes megfelelően alkalmazkodni a valós környezeti ingerekhez. Ez a módszer segít abban, hogy az idegrendszer fokozatosan visszanyerje természetes rugalmasságát – vagyis képessé váljon arra, hogy a helyzetnek megfelelően aktiválódjon, majd amikor már nincs szükség erre, újra ellazuljon. Így egy olyan állapotba kerülhetünk, ahol biztonságban érezzük magunkat, jelen tudunk lenni, és könnyebben kapcsolódunk másokhoz.
A segítő ebben a folyamatban a testérzetek finom követésével és néhány beavatkozással segít feloldani a megrekedt stresszreakciókat. A kliens erőforrásaira támaszkodva, lassan és fokozatosan, a biztonságot mindig szem előtt tartva támogatja a nehéz érzések megélését és a félbemaradt testi folyamatok befejezését. Ezáltal a szervezet visszanyeri természetes, rugalmas működését.
A módszerről számos írás és videó található az interneten. Magyar nyelvű információkért keresd a www.sehungary.com oldalt.


A személyközpontú irányzat kialakulása Carl Rogers nevéhez fűződik. A 20. század első felében azzal, hogy a probléma helyett az embert helyezte a terápia középpontjába, teljesen újfajta látásmódot hozott a terápiás felfogásba.
A tanácsadás célja e szerint nem a “betegség” gyógyítása, hanem a kliens támogatása.
A korábbi felfogástól eltérően a személyközpontú irányzat úgy gondolja, hogy minden emberben van egy hajtóerő, ami arra irányul, hogy megismerje, és fejlessze önmagát. Mindenkire úgy tekint mint saját életének szakértőjére.
Így a személyközpontú tanácsadónak nincsenek előzetes elvárásai, tervei a tanácsadás menetét illetően, sokkal inkább igyekszik kísérni a klienst abban, amiben éppen van. Feladata, hogy valódi, hiteles elfogadással és empátiával biztonságos légkört teremtsen, melyben a másik aktivizálni tudja belső tartalékait.
Ahogy a kliens megérzi, hogy elfogadják, kezdi elhinni önmagáról, hogy “elég jó”, úgy mer egyre inkább önmagába nézni, megvizsgálni tapasztalatait, és megmutatni, hogy ki is ő valójában.
A segítő támogató jelenléte, figyelme és őszinte érdeklődése nyomán egyre közelebb kerül saját szükségleteihez és erőforrásaihoz, ez által egyre jobban képes irányítani az életét.
Az IFS-t (Internal Family Systems – Belső Családi Rendszer) Richard C. Schwartz fejlesztette ki. E szerint az emberi psziché különböző részekből épül fel, amelyek egy belső rendszert alkotnak, hasonlóan egy családhoz.
Középpontban a Self (valódi önmagunk) áll, amely alapvetően nyitott, kíváncsi, empatikus és szeretetteljes – ő a rendszer természetes vezetője. Rajta kívül mindannyiunknak számos része van, amelyek alapvetően két csoportba sorolhatók:
-
Száműzöttek – Ezek a részek hordozzák azokat a terheket (pl. traumákat, fájdalmas emlékeket, hiedelmeket), amelyeket a rendszer nem tudott integrálni.
-
Védő részek – Feladatuk az életünk menedzselése oly módon, hogy védelmet nyújtsanak mind a száműzött részeknek, mind az egész rendszernek az általuk hordozott nehéz érzésektől és gondolatoktól.
A terápiás munka célja, hogy helyreállítsuk a kapcsolatot a Self és a részek között, így egy belső biztonságot teremtsünk, amelyben a Self vezetőként tud érvényesülni, a részek pedig nyugodtan rá merik bízni magukat erre a veleszületett belső bölcsességre.

Mindezek különböző perspektívák, lehetőségek, amik közül választhatunk, hogyan közelítünk meg egy adott helyzetet.
A lényeg azonban sosem az eszköz, hanem az, hogy akkor és ott mire van szükséged. Mert nem a módszer, hanem a Te jólléted ami igazán fontos.
